Az oldalon található minden írással kapcsolatos minden jog fenntartva.

2013. július 13., szombat

Soha többé! 4.



Soha többé!
4. rész

Kate fáradtan dőlt el a kanapéján. Alig egy óra telt el azóta, hogy Rick beállított hozzá részegen. Amíg Castle lefürdött, Kate lelépett, hogy elhozhassa az író telefonját. Ez nem tartott tovább negyedóránál, és mikor hazaért, Rick még mindig a fürdőben mosakodott, így szó nélkül a kabátja zsebé csúsztathatta. A nő főzött magának, és a férfinak forró feketekávét, és míg várta, hogy Castle végezzen ruhát kerített neki. Egy mackónadrágot, és egy a nő számára pár számmal nagyobb pólót vett elő, melyeket edzésre használt még anno, és remélte, hogy jó lesz Rick számára.
Miután a férfi végzett a nő megdöbbenve, adta át a ruhadarabokat az egy száll törülközőbe álló Rick-nek, akinek annyira fájt a feje, hogy észre sem vette, ahogy a zöld szemek vágyakozva néznek végig a fedetlen izmos felsőtestén. Egy ideig némán nézte a nadrágot, és a pólót, de nem mondta ki, amit gondolt. Majd reggel! – döntötte el, és csak remélhette, hogy nem kell majd csalódnia. Kate egy ideig némán nézett a fürdőszobában újra eltűnő író után, majd a konyhába ment, és megitta a kávéját. Miután megitatott egy kis kávét a férfival is lefektette a hálószobájában, bele sem gondolva abba: Vajon így most ő hol alszik?
Hangosan ásított, majd hirtelen felpattant a kanapéról, és a hálóba ment. Áhítattal nézte a férfi kisimult, nyugodt arcát. Még mindig a majdnem csók járt a fejében, és ahányszor csak felidézte magába, a szíve nagyot dobban. Abban a pár másodpercben, amíg Rick a karjaiban tartotta, sok év óta először biztonságban érezte magát. Ajkán érezte az író forró leheletét, a szíve hevesebben vert, a mellkasa örült gyorsan emelkedett fel-le. A szája kiszáradt, és vágyakozva nyílt el, hogy végre befogadja a férfit. A teste bizsergett, ahol az író megérintette. Aztán a kezek eltűntek, már nem érezte Rick leheletét az arcán, ajkán. A varázslatnak vége lett.
Egy ideig még némán nézte a helyes férfi arcot, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve az író mellé feküdt, és nyakig betakarózott. Teljesen az ágy szélére húzódott, hogy még véletlenül se essen kísértésbe. Egy darabig nem jött álom a szemére, végül mégis elaludt.

Castle hasogató fejfájással ébredt. A konyhából beszűrődő hangon, kíméletlenül hatoltak az elméjébe. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, és mikor kinyitotta a szemét, az emlékek elárasztották az elméjét. Körülnézett a szép szobán, és elmosolyodott, amiért Kate nem a kanapéra száműzte, hanem engedte, hogy más állapotában a hálóban aludhasson. Ez a kis figyelmesség megmelengette a szívét. Aztán mérges lett magára, úgy sejtette, hogy ezzel a felállással a nő aludt a kényelmet kanapén. Tudta, hogy a tegnapi nap, és éjszakai, majd hajnali órák kifárasztották a nőt, és nemcsak, hogy nem hagyta utána aludni, de még a kanapéra is kényszerült. Kipattant az ágyból és a konyhába sietett, ahol Kate még mindig pizsama felsőben és nadrágban készítette a reggelit. A kanapéra pillantott, majd a nőre. Nem látszott úgy, hogy a nő ott töltötte volna az éjszakát, ugyanis a kanapé érintetlennek tűnt, Kate pedig kipihentnek látszott.
Nem állt messze az igazságtól. A nyomozónő azért volt ilyen kipihent, mert a férfi jelenléte nyugalommal töltötte el, és annak ellenére, hogy csak pár órát aludt, teljesen kipihentnek érezte magát. Bár a kávé is emelt rajta.
- Jó reggelt, Beckett nyomozó – mosolyodott el a férfi, amikor a nő meglepetten felé fordult, halva a mozgást maga mögött. A nő meglátva Ricket szélesen elmosolyodott, és a férfi felé nyújtotta a nem rég elkészített forró kávét. – Nagyon sajnálom az estét – sütötte le a szemét, miután elvette a kávét.
- Hm, az igazat megvallva, megvárhattad volna, még beviszlek a fürdőbe, mielőtt kidobod a taccsot, de mivel nem ráznak meg az ilyen dolgok egyszerűen feltakarítottam – Kate szeme huncutosan csillant, és látva, hogy Rick zavarba jön, a mosolya csak még szélesebb lett. – De jössz nekem egyet! – emelte fel a mutató ujját szigorúan, mire a férfi nyelt egy nagyot.
- Sajnálom! – mondtam még egyszer halkan Castle, és belekortyolt a forró italba. A keserű ízt már úgy megszokta, hogy szinte el sem tudta volna képzelni nélküle a reggeleket. – Haza megyek, felfrissítem magam, és utánad megyek az őrsre! – mormogta, miközben az órájára nézett. Reggel hét óra volt már.
- Rendben! Haza dobjalak, útban az őrs felé? – kérdezte a nő, mélyen a szép kék szemekbe nézve. A férfi bólintott és már indult is, hogy magára kapja a ruháit, amikor eszébe jutott valami. Visszapillantott a még mindig őt néző Kate-re, de a torkán forrt a szó. Nem merte megkérdezni, ami este óta nyomasztotta őt. Nem akart ismét csalódni. Végül mégis megszólalt:
- Ez a ruha, amit tegnap rám aggattál, esetleg valamelyik ex-pasidé volt? – tört ki belőle, és remélte, hogy a nő azt mondja, nem! Kate egy-két másodpercig némán nézett a könyörgő, szinte esdeklő kék szemekbe, majd nemlegesen megrázta a fejét. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott, és Kate akaratlanul is, de elmosolyodott. A tekintetük még mindig összekapcsolódott, és Castle-nek ismét kedve támadt volna megcsókolni a nőt. Tegnap a gyomra közbe szólt, de úgy emlékezett, a nő nem ellenkezett volna a csók ellen. Ez pedig kicsit növelte az önbizalmát. 
Végül megfordult, és ott hagyta a szeretett nőt.

Kate Beckett nyomozó épp akkor lépett ki a liftből, amikor Espo a kihallgatóba kísérte Kevin Lowter-t, a fiatal srácot, aki egyelőre az első számú gyanúsítottuk Gabriella Mayland meggyilkolásában. A nő még elcsípte, ahogy Kevin félve körbe pillant, és hátra szól az öt tartó Esponak, hogy Ő nem követett semmit, engedjék el. Persze! – gondolta Kate. – Mindenki ezt mondja.
- Beckett, a tied – szólt a kihallgató ajtójából vigyorogva a férfi, és büszkén kihúzta magát, amiért a nő érkezésére előkészítette a srácot. Aztán körbe nézett. – Megvárod vele, Castle-t? – kérdezte sokkal halkabban, mert Kate már előtte állt. A nő egy ideig némán törte a fejét, ha Castle-re vár, talán a srác végig gondolja, milyen történettel etesse meg őket, ha viszont most csap le rá, nem lesz alkalma hazugságokba kezdeni. A vasat addig kell ütni, míg meleg.
- Nem, viszont, ha időközben megérkezik, küld csak be utánam – nézett Javier-re, aki bólintott, majd elállt az ajtó elől, hogy a nő bemehessem, miközben Kevin aktáit, Kate kezébe nyomta. Beckett azt tanulmányozva, nyitott be a kihallgatóba, ahol Kevin köröm rágva pillantott az épp belépő gyönyörű nőre. Beckett az asztalhoz lépett, majd ledobta a nyitott dossziét a srác elé, aki megremegett a hatalmas csattanásra.
- Mr. Lowter, Beckett nyomozó vagyok, minden bizonnyal tudja, miért van itt – nézett egyenesen a barna szemeibe a nő. A srác alig múlt húsz éves, vékony, nád száll gyereknek tűnt, és a szemeiben ülő félelem és kíváncsiság egyből elárulta a nőnek, hogy nem a gyilkossal áll szemben. De attól még ott volt tegnap este, és közeli ismerőse a lánynak! - emlékeztette magát.
Kevin bólintott. – Gabriella miatt, gondolom. – A hangja a mondat végére elcsuklott. – Tudom, mit gondolnak, de nem én öltem meg! A légynek se tudnék ártani, esküszöm!
- Látta a holtestét, még sem hívta a rendőrséget! – csattant keményen Kate hangja, mire a srác ismét megremegett. – Így volt, Kevin? Vagy talán azért nem hívta a zsarukat, mert mégis maga volt az, aki végzett a lánnyal?
- Esküszöm, hogy nem bántottam! – mormogta maga elé Kevin, miközben a hajába túrt, és bátortalanul Beckett rideg szemeibe nézett. – Tegnap 11 óra előtt felhívott, hogy bajban van, és hogy azonnal találkozzunk. Elmentem, de akkor már halott volt, én pedig annyira megrémültem, hogy elfutottam, és meg sem álltam hazáig. Nem bántottam, sosem bántottam volna!
Beckett felsóhajtott, majd egyedül hagyta, a némán maga elé bámuló Kevint. Még a nyitott ajtóból odavetette a srácnak: - Lehetőleg ne utazzon sehová, amíg le nem zártuk az ügyet! – Kevin egy ideig némán nézett a nőre, majd bólintott.
Épp amikor kilépett a kihallgatóból, a lift ajtaja kattant, és a számára oly kedves férfi lépett ki rajta, a szokásos két kávéval a kezében. Elmosolyodott, majd a fehér táblához lépett és felírta a nem rég megtudott pár adatot. Gabriella este 11 órakor hívta Kevint, és azt mondta neki bajban volt. A halál idejét még pontosan nem tudták, így hát Beckett eldöntötte, amilyen hamar csak lehet, meglátogatja Laniet. Időközben az író mellé ért, és szótlanul átnyújtotta az egyik kávét, amit Kate mosolyogva megköszönt.
- Ryan, Espo – hívta magához Beckett két társát. – Beszéltetek az áldozat családjával? Nem vettek észre valami furcsát, mostanában a lány viselkedésében?
- Nem, az édesanyja szerinte minden rendben volt. – mondta Ryan. - Gabriella egy hónapja kapott egy jó állás lehetőséget, és két hete már be is volt jelentve oda. – Ezzel Ryan átnyújtotta a nőnek a munkahely nevét és címét.
- Rendben, én és Castle utána járunk a munkahelynek, de előtte még lenézünk Lanie-hez! Addig ti beszéljetek a lány barátaival, és tudjátok meg voltak-e Gabriellának ellenségei. – adta ki Beckett az utasításokat. Aztán hirtelen eszébe villant még valami. – Marcus Catót mikor tudjuk a leghamarabb kihallgatni?
- Ezt a rész Gates intézi – szólalt meg Espo is. – Amilyen gyorsan csak tudják, ideszállítják Catót, és ki tudod hallgatni. Idő kérdése.
- Rendben, akkor munkára – csapta össze a tenyerét, és minden idegszálával várta, hogy végre elbeszélgethessen Catóval, tőle biztosan több információhoz juthatnak majd. – Castle, most irány Lanie-hez. – szólt hátra az írónak, aki arcán egy kisfiús vigyorral követte.

2013. július 10., szerda

Soha többé! 3.



Soha többé!
3. rész

A nyomozó még egy hosszú pillanatig némán nézett a kék szemekbe, amikben ismét látta megcsillanni a mérhetetlen szerelmet. Vajon most is csak az esze játszik vele örült játékot, vagy tényleg ezt sugallják az őszinte mély szemek? Nem volt ideje többet ezen gondolkodni, hiszen helyszínen voltak, és rengeteg szem leste minden mozdulatukat, így kénytelen volt megszakítani a szemkontaktust, és a mellettük álló Javi-ra pillantott.
- Mit tudtál meg? – kérdezte, és nagy erejébe került, hogy ne húzódjon közelebb az íróhoz, akinek a testéből áradó meleg, és a finom férfias illat úgy vonzotta, mint a mágnes. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy Javi minden szavára oda tudjon figyelni. Úgy tett mintha közelebbről szeretné újra megnézni az áldozatot, ezzel kissé távolabb sikerült kerülnie az írótól, de úgy tűnt ennyi még nem elég. Castle illatát még így is érezte. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőle. Eddig legalább képes volt elviselni a közelségét. Most már annyira vágyok rá, hogy ez sem megy egy könnyen? – kérdezte magától gondolatban, és ismét ideges lett. Most magára.
- Az idős hölgy sétáltatni vitte a kutyáját, mindig a park ezen részén sétálnak  – a férfi egyelőre még semmi érdekes információval nem látta őket, de Beckett látta a tekintetében, hogy valami kiinduló pontot talált. – Meglátott egy ismerős arcot, Kevin Lowter-t, aki olyan zaklatott állapotban volt, hogy feldöntötte a szomszédjából jól ismert hölgyet. A furcsán viselkedő srác után talált rá a holtestre, a kutyája szagolta ki. – mondta, de mindenki látta, hogy nem ért a mondandója végére. – A hölgy továbbá felismerte a lányt, állítólag járt párszor a srácnál!
- Látod, Castle? – nézett kihívóan maga mögé, és játékosan a férfira mosolygott. Nyoma sem volt a hangjában az előbbi élnek, és dühnek. Élvezte, hogy szórakozhat egy kicsit az íróval. – Mi nyomozok, bizonyítékok keresünk, és kihallgatunk embereket, nem pedig a fantáziánkra hagyatkozunk. Azt hittem a sok év alatt sikerült ezt megtanulnod. – Látva a férfi szemében megcsillanó keserűséget, egy pillanatra megbánta, amit mondott. Egy kis oldódásnak szánta a szavak, de úgy tűnt az író még mindig az előbb lezajlott vitájuk hatása alatt áll. A nyomozó megjegyzését, pedig nem évődésként fogta fel. A nő nem is gondolta mennyire beletalált! A férfit minden egyes szó, amit Kate kiejtett a gyönyörű ajkakon mélyen megsértették az írót. Ismét Javi-ra nézett. – Holnap behozzuk ezt a Kevin nevű srácot. Korán kezdünk, szóval mindenki próbálja kipihenni magát.
- Könnyű azt mondani – húzta el a száját Ryan, akit épp felesége karjai közül ragadtak el azzal, hogy rátelefonáltak. A férfi biztos volt benne, hogy Jenny minden bizonnyal az igazak álmát alussza, így hát ma is kénytelen halkan közlekedni a lakásban.
Beckett az íróra pillantott, aki még mindig megbántottan bámult maga elé. Az érzés, hogy Kate ismét nem értékelte a munkásságát, mélyen megsebezte. – Castle, haza vigyelek? – kérdezte, és közelebb lépett a férfihoz. Az író alig észrevehetően beszippantotta a nyomozó kellemes illatát, és egy-két pillanatig végig gondolta az ajánlatot. Vajon jó, ha egy autóban kell ismét utaznia a nővel? Még egy kényes beszólást már az ő szíve sem bírt volna el.
- Nem, inkább hívok egy taxit! – válaszolta és már indult is a park széle felé. – Köszönöm! – szólt még vissza majd magára hagyta a döbbenten utána bámuló Beckett-et. Az író útja a parttól nem messze lévő bárig tartott, néhány másodperc tétova bámészkodás után belépet a zsúfolt, ismeretlen helyiségbe, és rendelt egy whiskyt. Miután megitta, magától jött a többi is. Pont, mint a fájó gondolatai, melyek főszereplője változatlanul Kate Beckett nyomozó volt.

Kate álmatlanul forgolódott az ágyában, hol az ügyön, hol pedig az írón járt az esze. Mikor letartoztatta Marcus Catót, teljesen biztos volt benne, hogy a férfi a tettes. A tanúvallomás, az ujjlenyomat. Minden jel arra mutatott, hogy a férfi követte a gyilkosságot. Marcus azt mondta bánja, hogy így döntött, az első perctől kezdve bánta a dolgot, és maga sem tudja mi ütött belé. Látszólag könnyű esetnek tűnt. De most, hogy összeköttetésbe került az új ügyükkel, már nem így látta. Lehet, hogy Cato félelemből döntött a vallomásnál, valójában pedig nem egyedül követte el a gyilkosságot. Volt egy társa, aki most folytatja, amit ketten elkezdtek. Még az is megfordult a fejében, hogy talán Castle elmélete akár még igaz is lehet. Egy a százhoz persze, de egy próbát mindenképpen megér, hogy jobban utána nézzenek. Espo felhívta nem sokkal az után, hogy hazaért, és megemlítette, hogy van egy haverja, aki könnyen kiderítheti létezik-e olyan könyv, amiben így végeznek el gyilkosságot. Kate belement, de ráparancsolt Javira, hogy amíg nem érkezik semmi kézzel fogható bizonyíték, ne említse az írónak, hogy jobban utána járnak a történetének.
Már épp sikerült volna elaludnia, amikor megszólalt a telefonja. Mérgesen összevonta a szemöldökét, és a telefonjáért nyúlt, de a sötétben véletlenül leverte. Kipattant az ágyból, miközben a földön lévő mobilt a kezébe kapta. Azonnal kisimult az arca, ahogy megpillantotta a kijelzőn Castle vidáman mosolygó képét. Nem tétlenkedett tovább azonnal felkapta a telefont.
- Már éppen aludtam, Castle! – morogta a készülékbe, arcán azonban boldog mosoly terült el, de mindez csak addig tartott, míg meg nem hallotta a fiatal női hangon a vonal túloldaláról.
- Ne haragudjon a késői zavarásért, de a férfi, aki néhány perce távozott a bárból, a pulton felejtette a mobil telefonját. – Kate elmerengett. Hát nem haza ment?  – Mivel maga volt a gyors hívón gondoltam önnek szolok, hogy az úr itt hagyta a már említett tárgyat. Azt igazat megvallva elég rossz állapotában hagyta el a bárunkat, és nem akartam, hogy a rokonai esetleg aggódjanak.
Kate gyorsan megkérdezte, melyik bárról van szó, aztán már öltözködött is. Ha az író valóban keményen berúgott, akkor valahol a bár körül kell még lennie. Az aggodalom, mint jeges szél ölelte körbe a testét, és tudta: addig nem fog tudni megnyugodni, amíg nem látja a férfit. Hogy lehet ilyen felelőtlen? A lányára és az anyjára nem gondolt? Ja, persze. Most épp egyikőjük sincs otthon. De akkor is. Egy felelőtlen, nagyképű idióta!
Nagy lendülettel tépte fel az ajtót, miközben a kocsi kulcsáért nyúlt, és sietségében nem vette észre az ajtóban szédelegve álló férfit, és beleütközött. Mivel maga az ütközés nem volt erőteljes, megtartotta magát, de az író, a sok elfogyasztott alkohol hatására bágyadtan terült el a padlón. Castle a fejfájás ellenére sikeresen eltalált a nőhöz, bár a taxisnak többször el kellett mondania a címet, mert nem nagyon értette a részeges nyelvet.
Beckett összehúzott szemöldökkel nézte az elterült írót, miközben megkönnyebbült sóhajt hallatott. Nem kellett messzire mennie, hogy megtalálja az írót. Legbelül jól eső érzéssel töltötte el, hogy még ilyen állapotában is felkereste őt a lakásában.
- Mit keresel itt, Castle? – nézett rá kihívó pillantással, miközben a férfi segítségére indult, aki már másodszorra próbált feltápászkodni a földről. Ahogy közel hajolt hozzá, megcsapta az alkohol és a férfi parfüm illata. A nyakán érezte az író forró leheletét, amire jóleső borzongás száguldott végig a gerince mentén. Ahogy az izmos férfi test az oldalának feszült elakadt a lélegzete, és egy pillanatra abba maradt a segítő mozdulat. Szemeivel a férfiét kereste, és mikor a kék szemekbe nézett, melyek kissé bágyadtan pislantottak vissza rá, a gyomra megremegett, a szíve pedig hevesebben kezdett verni.
Castle az alkohol mámorának hatása alatt is érezte azt a nyugodt, kellemes érzést, amit a nő közelsége okozott neki. Mélyen beszívta a nőből áradó kellemes cseresznye illatot, és közben felidézte magában, amikor egyszer megemlítette a nőnek, milyennek érzi az illatát. Akkor is pontosan ilyen közel volt hozzá, bár most még a teste is a nyomozóhoz préselődött, ami felszínre hozták pajzán gondolatait. Szíve örült módra döngette a bordáit, félő volt, hogy kiesik a helyéről. Amikor pedig találkozott a tekintete a nő smaragdkén ragyogó zöld szemeivel, egy pillanatra úgy látta, mintha szerelem és vágy csillanna meg bennük. Ilyen örült játékot játszana velem az alkohol? – gondolta magában. Castle tekintete a nő kecsegtető ajkaira vándorolt, és olyan erős késztetést érzett arra, hogy megcsókolja, mint talán még soha. Kezei végtelenül lágyan kapaszkodtak meg a nő derekán, miközben láthatóan lassan maga felé fordította a nyomozót. Kate először nem értette, mi ezzel az író célja, csak akkor esett le neki, hogy már nem csak a segítségnyújtás miatt kapaszkodik belé olyan nagyon, amikor meglátta, milyen vágyakozva nézi az ajkait. Megfordult a nő fejében, hogy kitépje magát, az egyre inkább ölelkezésnek tűnő helyzetből, mégse tette. Ő is már vágyott rá. A csókra. A lágy érintésre. A bizsergést okozó kezek simogatására. Richard Castle-ra. Az író behunyta a szemét, miközben közelebb hajolt a nőhöz. Még egyszer belélegezte a belőle áradó kellemes illatot, majd óvatosan – hogy a nőnek legyen ideje ellenkezni – Kate ajkaira hajolt, de még mielőtt megcsókolhatta volna, a gyomra bukfencet lejtett. Amilyen gyorsan csak tudott, kibontakozott az ölelésből, elhajolt Kate-től, és kidobta a taccsot. Magában többször pokolba kívánta égő gyomrát, és a nem rég elfogyasztott whiskyt. Hiszen olyan közel volt hozzá, hogy megcsókolhassa álmai nőjét!

2013. július 9., kedd

Soha többé! 2.

Sziasztok! :) Nem tudtam ma mit kezdeni magammal, szóval megírtam a folytatást. xD és még párat az elkövetkezendő napokra. :) Jó olvasást.

Soha többé! 
2. rész

- Nem Castle, egyáltalán nem zavarna, ha egy nő miatt siettél volna el – hazudta szemrebbenés nélkül a nő, és áldotta istent, hogy ilyen könnyedén ejti a szavakat. Az arcáról sem lehetett leolvasni, milyen érzések mennem éppen végbe benne, ugyanis látta Castle szemében megcsillanni a felismerést. Talán ha a telefoncsörgés nem zavarja meg őket, Kate bevallotta volna, hogy igenis zavarta volna. Minden nő zavarja, aki a férfi közelében van!
- Akkor mégis miért vagy itt? – jött az újabb kérdés az írótól, aki még nem adta fel a reményt, hogy esetleg Kate-t mégis érdekli, ami vele történik. Castle reményteljesen fúrta tekintetét a nő gyönyörű zöld szemeibe, és remélte, hogy nem kell ismét csalódni. Látta, hogy a nő gondterhelt arccal gondolkodik. Talán még ő maga sem biztos benne, miért van itt! – futott át az agyán a férfinak, és kedvtelenül elmosolyodott. Nem akarta a nő kifogásait hallgatni, ő az igazat akarta. – Mindegy is, nem igaz? – kérdezte elcsukló hanggal, és nem kerülte el a nő figyelmét a fájdalom, ami a szép kék szemekben hirtelen összegyűlt. Keresett, kutatott más fajta érzelmek után, és döbbenten tátotta el a száját. Mérhetetlen keserűség, és szerelem játszott most a kék szemek mélyén. Talán még mindig szeret? – gondolta.
Még reagálni sem volt ideje, a férfi fogta a kabátját és az ajtó felé indult, amikor épp rászánta magát, hogy bevallja a férfinek érkezése okát. Sóhajtva követte a férfit, és mégsem szólalt meg. A kocsi utat csendben tették meg, és mindketten a férfinél tett beszélgetésen gondolkoztak. A nyomozó még mindig nehezen hitte, hogy jól látta-e a szerelmet csillogni a férfi szemébe. Talán csak beképzelte. Hiszen minden idegszálával azért reménykedett, hogy a férfi még mindig szeresse. A piros lámpánál egy pillanatra az íróra nézett, aki komor, ábrándos arccal nézett ki az ablakon, így nem is láthatta, hogy Kate arca meglágyul, szemeiben pedig szerelem csillog. Mindez pár másodperc leforgása alatt, utána a nő ismét az utat nézte, és idegesen dobolt a kormányon, várva, hogy végre váltson a lámba. Tudta, hogy lépnie kell, különben örökre elveszíti a férfit. Azt pedig nem akarta.
Castle fejében hasonló gondolatok jártak. Úgy döntött: Nincs veszteni valója. Megpróbálja újra felfedni érzéseit a nő előtt, és ha amaz elutasítja, tényleg nincs már helye mellette. Egy utolsó, mindent eldöntő próbálkozás. Ideje pontot tenni erre a furcsa kapcsolat végére. Nem akarta elveszíteni a nőt, továbbra is érezni akarta az illatát, látni a minden reggeli kávé után a mosolyát. De már többet akart. A nő mellett ébredni reggel, este pedig vele elaludni, miközben magához öleli őt. Az ő illatával az orrában akart kellemes álomba merülni. Érezni akarta az édes csókjait, a nő testét, ahogy az övéhez préselődik.
Felsóhajtott, és megtörte a csöndet. – Pontosan miben hasonlít ez a gyilkosság ez előbbi ügyünkhöz? – kérdezte és a nőre pillantott, aki azonban mereven előre bámulva az utat nézte.
- Nem tudom – motyogta és az ajkába harapott, ami oda vonzotta a férfi tekintetét, és önkéntelenül megnyalta az első ajkát. Bárcsak újra megízlelhetném! – gondolta magában. – Javi csak azt mondta, amit már te is tudsz! Majd a helyszínen többet megtudhatunk. – a szeme sarkából látta, milyen átható pillantással nézi őt a férfi, és ez zavarba hozta. – Ne bámulj már ilyen babán, Castle!
- Zavarba hozlak vele? – szaladt ki az író száját, és ártatlanul elmosolyodott, látva, hogy Kate megforgatja a szemeit és felsóhajt.
- Álmodban, Castle – sóhajtotta végül a nő, az író gyermetegen elvigyorodott a szokásos szöveg hallatán. Nem is számított másra. De a nő nem tagadhatta le, nem volt olyan jó pókerarca. A férfi látta, mennyire zavarba hozta azzal a nyomozót, hogy megállás nélkül bámulja. Nyíltan folytatta hát, a nő nézését, és már Kate se szólta le érte. A nyomozónő annyiban hagyta a dolgot, mert tudta, ha ismét felfigyel a nyíltan rábámuló férfira, nem lesz képes elrejteni a zavart, amit mindig érzett ilyen helyzetben.
- Akkor úgy tűnik, most álmodom – az író csak nem hagyta annyiban a dolgot. Úgy érezte meg kell küzdenie az igazáért. A nő akaratlanul, de elmosolyodott. Mérlegelte a helyzetet, végül jobbnak látta csendben maradni. Nem akart olyan vizekre evezni, ami talán még ennél is jobban zavarba hozza.
Megérkezve a helyszínre, szinte egyszerre pattantak ki a kocsiból, és a nőnek hirtelen leesett, hogy ének évadján a férfival érkezik a helyszínre. Mintha a férfival töltötte volna a szabad perceit. Ami részben igaz is volt. Habár 10 percnél többet nem volt az írónál, társai fantáziái elég élénkek ahhoz, hogy félreértsék a helyzetet. Nem akart kellemetlen helyzetbe kerülni, ezért gyorsan végig gondolta, mit mond majd, ha elkezdik heccelni őt Javi-ék.
A gondolat már megfordult a férfi fejében is, de nem igen érdekelte a dolog.
Elindultak a rendőr tömeg felé, mindketten zsebre dugott kézzel gyors léptekkel közelítették meg a gyilkosság helyszínét. Mikor Javi feléjük fordult kissé furcsállta, az egyszerre érkező barátait, de mikor lopva a nyomozónőre nézett jobbnak látta nem megjegyezni a dolgot, így magában évődött, miközben próbált választ találni a saját kérdésére. Végül minden idegszálával az éppen előtte álló idős hölgyre koncentrált, aki rátalált a holtestre.
- Ki az áldozat? – állt meg Beckett a holtest mellett térdelő Lanie mellett. Ahogy végig nézett a szőke, nagymellű nőn, a mellkasán egy hatalmas vérfolttal – ahol Kate szerint behatolt a golyó – és látva a mellette elhelyezett papírt rajta egy golyóval – kezdte érteni a hasonlóságot az előző gyilkossággal. Pontosan így találtak rá Julie Salvatore-ra is. Annyi különbséggel, hogy több vér volt a teste körül, és mint kiderült a golyót, amit akkor mellé tettek a mellkasából vágták ki és ujjlenyomatokat is találtak rajta.
- Gabriella Mayland – válaszolta a boncnok. – Ugyanazokat tudom mondani, mint az előző esetnél. Fojtogatás, nemi erőszak, lőtt seb a mellkasba. A golyót most azonban sebészi pontossággal távolították el a mellkasból, alig látszik, hogy megpiszkálták. Míg az előző gyilkosságnál volt ujjlenyomat, addig itt semmi. Profi munkának látszik. Még a kis papíron is ugyanaz a szöveg áll. A halál időpontja is azokra az órákra esik, mint Julie-nél. Nincs, egy órája, hogy halott.
- De hát – Castle nem találta a hangját, és pontosan olyan értetlen arccal nézte, és hallgatta a boncnokot, mint Beckett. – Marcus Cato mindent beismert, a Julia mellett elhelyezett golyón pedig megtaláltuk az ujjlenyomatát! – tört ki belőle, és értetlenül csóválta a fejét.
- Lehet, hogy újra el kellene beszélnünk Mr. Catóval – sóhajtott Beckett, akinek még az is megfordult a fejében, hogy egy ártatlan embert ítélt 25 év fegyházra. Kezdők hibája! – gondolta és szégyenében elfordult az épp őt nézi íróról. Nem akarta, hogy lássa, milyen érzelmek mennek éppen végbe benne. – Talán túl hamar zártuk le az ügyet, megfontoltabbnak kellett volna lennünk. Lennem!
- Kate – hallotta meg maga mögül Lanie lágy hangját. – A két gyilkosságban csak annyi hasonlóság van, amit látszhatsz is a szemeiddel. Julie-t egészen máshogy intézték el, hanyag munkával, ezt a nőt – mutatott Gabriellára – profin intézték el. Biztos vagyok benne, hogy más ölte meg őt, mit az előző áldozatot.
- Van egy remek elméletem – csillant meg izgatottan az eddig szótlanul őket bámuló író. Javi éppen ekkor ért melléjük, de még nem szólalt meg, hogy beavassa társait az idős hölgytől megtudott információkról. Türelmesen várta, hogy Castle folytassa, hiszen élvezte látni mennyire bosszantja ezzel Beckett nyomozót. Ezekért a pillanatokért nem bánta, hogy nyomozónak állt. Ryan is épp ekkor ért hozzájuk, ő a környéken erre járó embereket kérdezte ki, és most ő is kíváncsian nézett az íróra.
- Remek – húzta el a száját Beckett, de hajtotta a kíváncsiság, mit talált már megint ki az író, ezért feszülten hallgatta az újabb remek elméletet.
- Talán egy könyvben bukkant rá Marcus Cato a gyilkosságra, és valami belül arra ösztökélte, hogy próbálja meg kivitelezni a gyilkosságot, ám de rajta kívül volt egy másik személy is, aki imádta az adott könyvet, és mikor lehozták a TV-ben, milyen brutálisan bánt el Julie Salvatore-val, a férfi dühbe gurult, amiért valaki megelőzte. Talán már évek óta készült a gyilkosságra, és ezért végzet olyan profi munkát. – csapta össze a tenyerét diadalittasan látva az elgondolkodtató tekinteteket. Kate volt az aki először megszólalt.
- Ez mind szép és jó, de nincs rá semmi bizonyítékunk. – mondta, majd megforgatta a szemeit látva a durcás arcát az írónak. – Mellesleg író vagy, nem?! Te ismersz olyan könyvet, amiben hasonló gyilkosságot követtek el? Mert tudod, én is szeretek olvasni, de még egy ilyen regénybe se botlottam. Talán te igen?
- Illúzióromboló – morogta sértődötten a férfi. Ezzel a mondatával válaszolva a nő kérdésére. Nem, valóban nem olvasott olyan könyvet, amiben így bántak el egy nővel, de ő sem olvasott el minden regényt, ami ezen a földön van. – Talán egy nagyon régi kötet. Vagy anno csak pár példányt adtak el belőle.
- Ó igen? – nézett rá dühösen a nő. Egyre jobban bosszantotta a férfi gyerekes viselkedése – amit más esetben imádott, az adott helyzetben csak felbosszantotta. – És két hét alatt előkerül két ember is, aki rendelkezik, ilyen könyvel? Amit állításod szerint csak pár példányban adtak el… Milyen különös.
- Ezt csak egy elmélet volt – válaszolta ugyancsak indulatosan Castle. Nem értette miért kell így reagálnia a nőnek. Csak felvetett egy ártatlan ötletet, aminek igenis lehet valóság alapja.
Esposito, Ryan és Lanie ide-oda kapkodták köztük a fejüket, és egyikük sem mert közbe szólni, hiszen látták előre hogy a két ember egy heves vita elején tartanak.
- Pontosan! Csak egy elmélet!
- Srácok! Érdekel, mit tudtam meg, vagy tovább vitatkoztok? – nézett jelentőségteljesen, arcán egy kaján vigyorral Javi a vitatkozó társaira, akik időközben elég közel kerültek egymáshoz. Már egy méter sem választotta el őket. Mindketten Javira pillantottak, majd vissza egymásra. Kate megütközve dermedt meg. Olyan közel volt hozzá az író, hogy érezte a belőle áradó férfias illatot, és heves vitájuk ellenére kedve lett volna most azonnal megcsókolni a férfit. Castle is hasonlóra gondolt.

2013. július 7., vasárnap

Soha többé! 1.

Sziasztok! Íme az első része az új történetemnek. :) Remélem mindenkinek elnyerni majd a tetszését. Megpróbálok napi rendszerességgel frissíteni, de ez nem mindig lesz majd lehetséges, szóval előre is sajnálom! :)

Soha többé!
1.      rész

Kate Beckett nyomozó fáradt arccal írta az aznap befejezett gyilkossági ügyük papírmunkáit. Már lassan két órája görnyed a számítógépe előtt, és gépeli az adatokat, de még közel sem ért a jelentések végére. Természetes Castle az ügy lezárta után fogta magát és lelépett pont, ahogy szokta, ugyanis az írónak kezdettől fogva nem volt ínyére a papírmunka. Pedig a nyomozónő biztos volt benne, hogy akár már most végeztek volna, ha az író nem rohan az újabb randevújára. Még most is görcsbe rándult a gyomra, ha arra gondolt, hogy a férfi – akibe úgy néz ki menthetetlenül beleszeretett – épp egy nála szebb nő társaságában tölti az estélyét. A bánatát, hirtelen düh váltotta fel, de nem a férfira, sokkal inkább magára volt dühös. Miért kellett ennyit várnia? Voltaképpen, ha már a korházban beismeri az írónak, hogy emlékszik a vallomására és, hogy viszont szereti, most nem kellene azon bánkódnia, hogy Castle épp egy másik nővel mulattja, helyette az idejét. Csak akkor, ott félt. Még most is fél. Fél, hogy ismét csalódnia kell, és a jelek szerint, nem is alaptalan a félelme. Tekintve a férfi múltjára, nem csoda, hogy már túltette magát Kate-en. Az a csoda, hogy egyáltalán eddig várt rá.
Kate érezte, ahogy a szíve egyszerre nagyot dobban. Egyszerűen nem adhatja fel ilyen könnyen! Hiszen Castle a randevúi ellenére még mindig vele van, folyton folyvást a nyomában van. Ezer könyvre elegendő anyagot nyújtott már, és az író mégis minden nap bejön az őrsre a szokásos két kávéval a kezében. Valahol legbelül, egy halk hang arra biztatta, hogy tegye meg a következő lépést, még nincs vesztve semmi. Mégis bizonytalan volt.
Egy órával később elégedetten dőlt hátra a székében. Tekintete az asztala mellett lévő üresen álló székre esett. Beleborzongott a gondolatba, hogy egy nap az író úgy dönt, ennyi volt. Végzett. A szék, amiben pedig ülni szokott, ezután örökre üresen áll majd. Kate sosem ismerte volna be másnak, de ő maga tudta, hogy pokolian fájt volna neki az író nélkül. Már teljesen a férfihez szokott, mintha egy láthatatlan zsineg, nem is zsineg, egy acélkábel kötné őket össze. Az író hihetetlen kombinációi egy adott gyilkosságnál sokszor a nyomozónő ideire mentek, de be kellett látni, hogy ezek is nagyon hiányoznának neki.
- Castle – sóhajtotta halkan, és még egy ideig az üres széket bámulva merengett.
- Beckett nyomozó! – hallotta meg az íródójából éppen kilépő Gates hangját, amire azonnal összerezzent, és már pattant is, hogy farkasszemet nézhessen felettesével. – Sajnálom, ha megzavarom a gondolataiban detektív, de amint tudja nem hiába maradtam ma bent ilyen sokáig. Szeretnék még ma haza érni, szóval kérném a fránya jelentését az utolsó ügyéről. – Kate egy szót sem szólt csak átnyújtotta a kért jelentést. – Most pedig menjen haza, és pihenje ki magát az új ügyig. – Ezzel ismét eltűnt az irodájában. 
- Remek – húzta el a száját Kate, miközben a pokolba kívánta a nőt. Magára kapta a kabátját és már indult is a lift felé. „Mindig”. Ez a szó járt egész úton a fejében, és a szeretet férfi hangja, annak hívogató ajka – amit eddig csak egyszer érinthetett, de az óta is forróság mardossa, amikor rágondol –, a kék szemek, melyekben mindig pajkos fény csillan. Kate gyorsan megrázta a fejét, és azt mondogatta magának, hogy már nem kell a férfinak, most is épp egy másik nővel van. A gondolattól ismét görcsbe rándult a gyomra, és nagyot kellett nyelnie. Szíve szerint felhívta volna az írót, csak hogy elmondja, neki mennyire szereti és fontos a nőnek. De a józanész mást diktált. Nem akart megalázkodni, nem akarta a férfi szájából hallani, hogy elkésett. Megrázta a fejét, megpróbálta elhessegetni a férfival kapcsolatos gondolatait.
Hazaérve első útja a fürdőbe vezette, ahol meleg vizet kezdett engedni a kádjába. Sóhajtva vágott át a szobáján, majd megállt a kis könyvpolca előtt, és levette az író legújabb könyvét a Frozen Heat-ot. Egy ideig forgatta a kezében a könyvecskét, amit egy hete vett, majd visszament a fürdőszobába és a kád szélére tette. Egy-két gyertyát gyújtott, levetkőzött és belefészkelte magát a bőrének jóleső meleg habok közé. Kezébe kapta ismét a könyvet, és olvasni kezdte. Aztán hirtelen ötletből vezérelve a földre hajította és kipattant a kádból…

Castle fáradtan dörzsölte meg szemeit, majd sóhajtva csukta le a laptopját. Egy kicsit próbált írni, hátha ezzel elterelődnek gondolatai Kate Beckett-ről, de nem járt sikerrel. Folyton a nyomozónő járt az eszében, akármivel próbálta elütni az ideit. Amikor megtudta, hogy Kate emlékszik mindenre, abból a napból, amikor meglőtték, Castle elhatározta, hogy amilyen messzire csak tudja, elkerüli a nőt. Az bántotta az írót a legjobban, hogy Kate képtelen a szemébe mondani: Ő nem érez úgy, ahogy a férfi. Azonban egy-két nap alatt rájött, hogy ez nem fog működni. Ezért továbbra is a nyomozónő mellett maradt, és újra randizgatni kezdett. Próbálta feledni a nőt, csak hogy mindig visszatért a gondolataiba.
- Richard, drágám – hallotta meg édesanyja csicsergő hangját az ajtó mögül. Felsóhajtott, és ráérős léptekkel kinyitotta az eddig bezárva lévő ajtót, és kérdőn anyja szemébe nézett. – Vendéged van. – mosolygott a nő sejtelmesen. – Ha nem probléma beengedtem, és leültettem a nappaliba. – A férfi kérdőn húzta fel a szemöldökét, de még mielőtt megkérdezhette volna ki az a bizonyos vendég Martha folytatta. – Akkor én most lelépek, Edwarddal van találkozom. - Castle összehúzott szemöldökkel lépett ki a dolgozószobájából és még épp elcsípte, ahogy édesanyja kilép a lakásajtón. Az író a nappaliban ülő nőre pillantott, és egy hosszú pillanatig döbbenten nézett a smaragdként csillogó zöld szemekbe.
- Kate? – nyögte nehézkesen a férfi. Most értette csak meg miért viselkedett úgy az anyja, ahogy. Ha nem a nyomozóról lenne szó, hanem egy másik nőről Martha biztos megkéri, hogy az ajtó előtt várakozzon, amíg szól a férfinak. Az anyja azonban tudta miként érez Kate iránt, és még kedvelte is őt. – Mi ez a késői látogatás? – találta meg a hangját, és elégedetten elvigyorodott, látva, mennyire zavarban van Kate.
- Én… én csak – kezdte volna Beckett. Hirtelen már nem is volt olyan jó ötlet, hogy a férfi lakására jött, aki jól láthatóan élvezte a helyzetet. Azt hitte, vagy talán remélte, hogy nem találja itthon a férfit. De kissé megkönnyebbült, hogy még is itthon van, mert ez azt jelentette, hogy nem sikerült valami fényesen a ma esti randevúja. – Én valójában nem is reméltem, hogy itthon talállak. – vallotta be halkan, de az író pontosan értette minden szavát.
- Hol máshol lettem volna? – kérdezte Castle, még mindig jó kedvel a hangjában. – Miután eljöttem az őrsről megállás nélkül írók. -… és persze rád gondolok. – gondolta magában. Látta megcsillanni a nő szemében a megkönnyebbülést, és ez kíváncsivá tette a férfit. – Hol máshol lettem volna? – tette fel újra a kérdést, és közben elindult a konyhába, hogy készítsen magának, és a nőnek egy forró kávét.
- Azt hittem egy randevú miatt siettél el ma annyira – sütötte le a szemét Kate, és alig láthatóan elvörösödött. Ha ma nem is, máskor látta lelépni nővel, most azonban nem akart evvel foglalkozni. Castle a nőre pillantott, és döbbeneten fedezte fel, mennyire más most a nyomozó. Oldottabb, megkönnyebbült. Attól kezdve, hogy elmondta egészen mostanáig írt. Miért hitte, hogy randevúja van? Talán féltékeny? Nem, az nem lehet. Hiszen Kate nem érez iránta semmit. Ez kiderült akkora, amikor a szemébe hazudta, hogy nem emlékszik az ő szerelmi vallomására. Ami még most is mélyen bántotta az írót.
- Zavart volna, ha azért siettem volna el? – kérdezte mégis nyíltan a nő felé fordulva. Beckett felpillantott, egyenesen a kék szemekbe, és szinte azonnal elveszett bennük. A férfi szemei olyanok voltak, mint az óceán, mély és tiszta. A legtisztább tekintet, amit Kate valaha látott. Castle hasonlóan érezte magát. A zöld szemek úgy vonzották, mint a mágnes. Mindkettejük szíve hevesen vert a bordáik között, más-más okból.
A telefon éles csörgése mindkettejüket visszacsöppentette a valóságban. Castle azonnal elnyomott magában egy szitkot, és lassan visszafordult a kávégép felé, miközben Kate felvette a mobilját.
- Beckett – szólt bele hivatalos hangon, és a férfi azonnal tudta, hogy egy újabb ügy miatt hívják. Ránézett az órájára és nagyot sóhajtott. Alig telt el négy óra az előző ügy lezárása óta. Akkor meg, miért pont Beckett-et hívják? – Értettem, már is ott vagyok – sóhajtotta a készülékbe, pont akkor, amikor a férfi felé nyújtotta az egyik kávés csészét, amit egy szívből jövő mosollyal köszönt meg a nő. – Ez a gyilkosság kapcsolatban állhat a nem régen lezárt ügyünkkel, ezért minket hívtak. – magyarázta meg a férfi hitetlenkedő tekintetét látva és közben aprót kortyolt a forró kávéból. – Jössz?
- Persze – sóhajtotta az író. – De még előtte, válaszolnál a kérdésemre, amit azelőtt feltettem neked, hogy megszólalt volna a mobilod?!

2013. július 6., szombat

Soha többé!

Visszatértem. :) 

Most pedig jöjjön az új sztori, ami rengeteg munkámat vette igénybe az elmúlt egy hétben, és a fantáziám segítségére is szükségem volt, hogy a gyilkossági ügy, olyan legyen amivel még a sorozat folyamán nem igen találkoztunk. :D
A karakterek természetesen a régiek!


"Soha többé nem akarok annyit szenvedni mint akkor, Rick! - sóhajtotta a szavakat a férfi szájába, majd hagyta, hogy a férfi nyelve az ajkai közé furakodjon, és szenvedélyes táncra hívja az övét."

ELSŐ RÉSZ
MÁSODIK RÉSZ
HARMADIK RÉSZ