Az oldalon található minden írással kapcsolatos minden jog fenntartva.

2013. július 13., szombat

Soha többé! 4.



Soha többé!
4. rész

Kate fáradtan dőlt el a kanapéján. Alig egy óra telt el azóta, hogy Rick beállított hozzá részegen. Amíg Castle lefürdött, Kate lelépett, hogy elhozhassa az író telefonját. Ez nem tartott tovább negyedóránál, és mikor hazaért, Rick még mindig a fürdőben mosakodott, így szó nélkül a kabátja zsebé csúsztathatta. A nő főzött magának, és a férfinak forró feketekávét, és míg várta, hogy Castle végezzen ruhát kerített neki. Egy mackónadrágot, és egy a nő számára pár számmal nagyobb pólót vett elő, melyeket edzésre használt még anno, és remélte, hogy jó lesz Rick számára.
Miután a férfi végzett a nő megdöbbenve, adta át a ruhadarabokat az egy száll törülközőbe álló Rick-nek, akinek annyira fájt a feje, hogy észre sem vette, ahogy a zöld szemek vágyakozva néznek végig a fedetlen izmos felsőtestén. Egy ideig némán nézte a nadrágot, és a pólót, de nem mondta ki, amit gondolt. Majd reggel! – döntötte el, és csak remélhette, hogy nem kell majd csalódnia. Kate egy ideig némán nézett a fürdőszobában újra eltűnő író után, majd a konyhába ment, és megitta a kávéját. Miután megitatott egy kis kávét a férfival is lefektette a hálószobájában, bele sem gondolva abba: Vajon így most ő hol alszik?
Hangosan ásított, majd hirtelen felpattant a kanapéról, és a hálóba ment. Áhítattal nézte a férfi kisimult, nyugodt arcát. Még mindig a majdnem csók járt a fejében, és ahányszor csak felidézte magába, a szíve nagyot dobban. Abban a pár másodpercben, amíg Rick a karjaiban tartotta, sok év óta először biztonságban érezte magát. Ajkán érezte az író forró leheletét, a szíve hevesebben vert, a mellkasa örült gyorsan emelkedett fel-le. A szája kiszáradt, és vágyakozva nyílt el, hogy végre befogadja a férfit. A teste bizsergett, ahol az író megérintette. Aztán a kezek eltűntek, már nem érezte Rick leheletét az arcán, ajkán. A varázslatnak vége lett.
Egy ideig még némán nézte a helyes férfi arcot, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve az író mellé feküdt, és nyakig betakarózott. Teljesen az ágy szélére húzódott, hogy még véletlenül se essen kísértésbe. Egy darabig nem jött álom a szemére, végül mégis elaludt.

Castle hasogató fejfájással ébredt. A konyhából beszűrődő hangon, kíméletlenül hatoltak az elméjébe. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, és mikor kinyitotta a szemét, az emlékek elárasztották az elméjét. Körülnézett a szép szobán, és elmosolyodott, amiért Kate nem a kanapéra száműzte, hanem engedte, hogy más állapotában a hálóban aludhasson. Ez a kis figyelmesség megmelengette a szívét. Aztán mérges lett magára, úgy sejtette, hogy ezzel a felállással a nő aludt a kényelmet kanapén. Tudta, hogy a tegnapi nap, és éjszakai, majd hajnali órák kifárasztották a nőt, és nemcsak, hogy nem hagyta utána aludni, de még a kanapéra is kényszerült. Kipattant az ágyból és a konyhába sietett, ahol Kate még mindig pizsama felsőben és nadrágban készítette a reggelit. A kanapéra pillantott, majd a nőre. Nem látszott úgy, hogy a nő ott töltötte volna az éjszakát, ugyanis a kanapé érintetlennek tűnt, Kate pedig kipihentnek látszott.
Nem állt messze az igazságtól. A nyomozónő azért volt ilyen kipihent, mert a férfi jelenléte nyugalommal töltötte el, és annak ellenére, hogy csak pár órát aludt, teljesen kipihentnek érezte magát. Bár a kávé is emelt rajta.
- Jó reggelt, Beckett nyomozó – mosolyodott el a férfi, amikor a nő meglepetten felé fordult, halva a mozgást maga mögött. A nő meglátva Ricket szélesen elmosolyodott, és a férfi felé nyújtotta a nem rég elkészített forró kávét. – Nagyon sajnálom az estét – sütötte le a szemét, miután elvette a kávét.
- Hm, az igazat megvallva, megvárhattad volna, még beviszlek a fürdőbe, mielőtt kidobod a taccsot, de mivel nem ráznak meg az ilyen dolgok egyszerűen feltakarítottam – Kate szeme huncutosan csillant, és látva, hogy Rick zavarba jön, a mosolya csak még szélesebb lett. – De jössz nekem egyet! – emelte fel a mutató ujját szigorúan, mire a férfi nyelt egy nagyot.
- Sajnálom! – mondtam még egyszer halkan Castle, és belekortyolt a forró italba. A keserű ízt már úgy megszokta, hogy szinte el sem tudta volna képzelni nélküle a reggeleket. – Haza megyek, felfrissítem magam, és utánad megyek az őrsre! – mormogta, miközben az órájára nézett. Reggel hét óra volt már.
- Rendben! Haza dobjalak, útban az őrs felé? – kérdezte a nő, mélyen a szép kék szemekbe nézve. A férfi bólintott és már indult is, hogy magára kapja a ruháit, amikor eszébe jutott valami. Visszapillantott a még mindig őt néző Kate-re, de a torkán forrt a szó. Nem merte megkérdezni, ami este óta nyomasztotta őt. Nem akart ismét csalódni. Végül mégis megszólalt:
- Ez a ruha, amit tegnap rám aggattál, esetleg valamelyik ex-pasidé volt? – tört ki belőle, és remélte, hogy a nő azt mondja, nem! Kate egy-két másodpercig némán nézett a könyörgő, szinte esdeklő kék szemekbe, majd nemlegesen megrázta a fejét. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott, és Kate akaratlanul is, de elmosolyodott. A tekintetük még mindig összekapcsolódott, és Castle-nek ismét kedve támadt volna megcsókolni a nőt. Tegnap a gyomra közbe szólt, de úgy emlékezett, a nő nem ellenkezett volna a csók ellen. Ez pedig kicsit növelte az önbizalmát. 
Végül megfordult, és ott hagyta a szeretett nőt.

Kate Beckett nyomozó épp akkor lépett ki a liftből, amikor Espo a kihallgatóba kísérte Kevin Lowter-t, a fiatal srácot, aki egyelőre az első számú gyanúsítottuk Gabriella Mayland meggyilkolásában. A nő még elcsípte, ahogy Kevin félve körbe pillant, és hátra szól az öt tartó Esponak, hogy Ő nem követett semmit, engedjék el. Persze! – gondolta Kate. – Mindenki ezt mondja.
- Beckett, a tied – szólt a kihallgató ajtójából vigyorogva a férfi, és büszkén kihúzta magát, amiért a nő érkezésére előkészítette a srácot. Aztán körbe nézett. – Megvárod vele, Castle-t? – kérdezte sokkal halkabban, mert Kate már előtte állt. A nő egy ideig némán törte a fejét, ha Castle-re vár, talán a srác végig gondolja, milyen történettel etesse meg őket, ha viszont most csap le rá, nem lesz alkalma hazugságokba kezdeni. A vasat addig kell ütni, míg meleg.
- Nem, viszont, ha időközben megérkezik, küld csak be utánam – nézett Javier-re, aki bólintott, majd elállt az ajtó elől, hogy a nő bemehessem, miközben Kevin aktáit, Kate kezébe nyomta. Beckett azt tanulmányozva, nyitott be a kihallgatóba, ahol Kevin köröm rágva pillantott az épp belépő gyönyörű nőre. Beckett az asztalhoz lépett, majd ledobta a nyitott dossziét a srác elé, aki megremegett a hatalmas csattanásra.
- Mr. Lowter, Beckett nyomozó vagyok, minden bizonnyal tudja, miért van itt – nézett egyenesen a barna szemeibe a nő. A srác alig múlt húsz éves, vékony, nád száll gyereknek tűnt, és a szemeiben ülő félelem és kíváncsiság egyből elárulta a nőnek, hogy nem a gyilkossal áll szemben. De attól még ott volt tegnap este, és közeli ismerőse a lánynak! - emlékeztette magát.
Kevin bólintott. – Gabriella miatt, gondolom. – A hangja a mondat végére elcsuklott. – Tudom, mit gondolnak, de nem én öltem meg! A légynek se tudnék ártani, esküszöm!
- Látta a holtestét, még sem hívta a rendőrséget! – csattant keményen Kate hangja, mire a srác ismét megremegett. – Így volt, Kevin? Vagy talán azért nem hívta a zsarukat, mert mégis maga volt az, aki végzett a lánnyal?
- Esküszöm, hogy nem bántottam! – mormogta maga elé Kevin, miközben a hajába túrt, és bátortalanul Beckett rideg szemeibe nézett. – Tegnap 11 óra előtt felhívott, hogy bajban van, és hogy azonnal találkozzunk. Elmentem, de akkor már halott volt, én pedig annyira megrémültem, hogy elfutottam, és meg sem álltam hazáig. Nem bántottam, sosem bántottam volna!
Beckett felsóhajtott, majd egyedül hagyta, a némán maga elé bámuló Kevint. Még a nyitott ajtóból odavetette a srácnak: - Lehetőleg ne utazzon sehová, amíg le nem zártuk az ügyet! – Kevin egy ideig némán nézett a nőre, majd bólintott.
Épp amikor kilépett a kihallgatóból, a lift ajtaja kattant, és a számára oly kedves férfi lépett ki rajta, a szokásos két kávéval a kezében. Elmosolyodott, majd a fehér táblához lépett és felírta a nem rég megtudott pár adatot. Gabriella este 11 órakor hívta Kevint, és azt mondta neki bajban volt. A halál idejét még pontosan nem tudták, így hát Beckett eldöntötte, amilyen hamar csak lehet, meglátogatja Laniet. Időközben az író mellé ért, és szótlanul átnyújtotta az egyik kávét, amit Kate mosolyogva megköszönt.
- Ryan, Espo – hívta magához Beckett két társát. – Beszéltetek az áldozat családjával? Nem vettek észre valami furcsát, mostanában a lány viselkedésében?
- Nem, az édesanyja szerinte minden rendben volt. – mondta Ryan. - Gabriella egy hónapja kapott egy jó állás lehetőséget, és két hete már be is volt jelentve oda. – Ezzel Ryan átnyújtotta a nőnek a munkahely nevét és címét.
- Rendben, én és Castle utána járunk a munkahelynek, de előtte még lenézünk Lanie-hez! Addig ti beszéljetek a lány barátaival, és tudjátok meg voltak-e Gabriellának ellenségei. – adta ki Beckett az utasításokat. Aztán hirtelen eszébe villant még valami. – Marcus Catót mikor tudjuk a leghamarabb kihallgatni?
- Ezt a rész Gates intézi – szólalt meg Espo is. – Amilyen gyorsan csak tudják, ideszállítják Catót, és ki tudod hallgatni. Idő kérdése.
- Rendben, akkor munkára – csapta össze a tenyerét, és minden idegszálával várta, hogy végre elbeszélgethessen Catóval, tőle biztosan több információhoz juthatnak majd. – Castle, most irány Lanie-hez. – szólt hátra az írónak, aki arcán egy kisfiús vigyorral követte.

1 megjegyzés: