Soha többé! 2.

Sziasztok! :) Nem tudtam ma mit kezdeni magammal, szóval megírtam a folytatást. xD és még párat az elkövetkezendő napokra. :) Jó olvasást.

Soha többé! 
2. rész

- Nem Castle, egyáltalán nem zavarna, ha egy nő miatt siettél volna el – hazudta szemrebbenés nélkül a nő, és áldotta istent, hogy ilyen könnyedén ejti a szavakat. Az arcáról sem lehetett leolvasni, milyen érzések mennem éppen végbe benne, ugyanis látta Castle szemében megcsillanni a felismerést. Talán ha a telefoncsörgés nem zavarja meg őket, Kate bevallotta volna, hogy igenis zavarta volna. Minden nő zavarja, aki a férfi közelében van!

- Akkor mégis miért vagy itt? – jött az újabb kérdés az írótól, aki még nem adta fel a reményt, hogy esetleg Kate-t mégis érdekli, ami vele történik. Castle reményteljesen fúrta tekintetét a nő gyönyörű zöld szemeibe, és remélte, hogy nem kell ismét csalódni. Látta, hogy a nő gondterhelt arccal gondolkodik. Talán még ő maga sem biztos benne, miért van itt! – futott át az agyán a férfinak, és kedvtelenül elmosolyodott. Nem akarta a nő kifogásait hallgatni, ő az igazat akarta. – Mindegy is, nem igaz? – kérdezte elcsukló hanggal, és nem kerülte el a nő figyelmét a fájdalom, ami a szép kék szemekben hirtelen összegyűlt. Keresett, kutatott más fajta érzelmek után, és döbbenten tátotta el a száját. Mérhetetlen keserűség, és szerelem játszott most a kék szemek mélyén. Talán még mindig szeret? – gondolta.

Még reagálni sem volt ideje, a férfi fogta a kabátját és az ajtó felé indult, amikor épp rászánta magát, hogy bevallja a férfinek érkezése okát. Sóhajtva követte a férfit, és mégsem szólalt meg. A kocsi utat csendben tették meg, és mindketten a férfinél tett beszélgetésen gondolkoztak. A nyomozó még mindig nehezen hitte, hogy jól látta-e a szerelmet csillogni a férfi szemébe. Talán csak beképzelte. Hiszen minden idegszálával azért reménykedett, hogy a férfi még mindig szeresse. A piros lámpánál egy pillanatra az íróra nézett, aki komor, ábrándos arccal nézett ki az ablakon, így nem is láthatta, hogy Kate arca meglágyul, szemeiben pedig szerelem csillog. Mindez pár másodperc leforgása alatt, utána a nő ismét az utat nézte, és idegesen dobolt a kormányon, várva, hogy végre váltson a lámba. Tudta, hogy lépnie kell, különben örökre elveszíti a férfit. Azt pedig nem akarta.

Castle fejében hasonló gondolatok jártak. Úgy döntött: Nincs veszteni valója. Megpróbálja újra felfedni érzéseit a nő előtt, és ha amaz elutasítja, tényleg nincs már helye mellette. Egy utolsó, mindent eldöntő próbálkozás. Ideje pontot tenni erre a furcsa kapcsolat végére. Nem akarta elveszíteni a nőt, továbbra is érezni akarta az illatát, látni a minden reggeli kávé után a mosolyát. De már többet akart. A nő mellett ébredni reggel, este pedig vele elaludni, miközben magához öleli őt. Az ő illatával az orrában akart kellemes álomba merülni. Érezni akarta az édes csókjait, a nő testét, ahogy az övéhez préselődik.

Felsóhajtott, és megtörte a csöndet. – Pontosan miben hasonlít ez a gyilkosság ez előbbi ügyünkhöz? – kérdezte és a nőre pillantott, aki azonban mereven előre bámulva az utat nézte.

- Nem tudom – motyogta és az ajkába harapott, ami oda vonzotta a férfi tekintetét, és önkéntelenül megnyalta az első ajkát. Bárcsak újra megízlelhetném! – gondolta magában. – Javi csak azt mondta, amit már te is tudsz! Majd a helyszínen többet megtudhatunk. – a szeme sarkából látta, milyen átható pillantással nézi őt a férfi, és ez zavarba hozta. – Ne bámulj már ilyen babán, Castle!

- Zavarba hozlak vele? – szaladt ki az író száját, és ártatlanul elmosolyodott, látva, hogy Kate megforgatja a szemeit és felsóhajt.

- Álmodban, Castle – sóhajtotta végül a nő, az író gyermetegen elvigyorodott a szokásos szöveg hallatán. Nem is számított másra. De a nő nem tagadhatta le, nem volt olyan jó pókerarca. A férfi látta, mennyire zavarba hozta azzal a nyomozót, hogy megállás nélkül bámulja. Nyíltan folytatta hát, a nő nézését, és már Kate se szólta le érte. A nyomozónő annyiban hagyta a dolgot, mert tudta, ha ismét felfigyel a nyíltan rábámuló férfira, nem lesz képes elrejteni a zavart, amit mindig érzett ilyen helyzetben.

- Akkor úgy tűnik, most álmodom – az író csak nem hagyta annyiban a dolgot. Úgy érezte meg kell küzdenie az igazáért. A nő akaratlanul, de elmosolyodott. Mérlegelte a helyzetet, végül jobbnak látta csendben maradni. Nem akart olyan vizekre evezni, ami talán még ennél is jobban zavarba hozza.

Megérkezve a helyszínre, szinte egyszerre pattantak ki a kocsiból, és a nőnek hirtelen leesett, hogy ének évadján a férfival érkezik a helyszínre. Mintha a férfival töltötte volna a szabad perceit. Ami részben igaz is volt. Habár 10 percnél többet nem volt az írónál, társai fantáziái elég élénkek ahhoz, hogy félreértsék a helyzetet. Nem akart kellemetlen helyzetbe kerülni, ezért gyorsan végig gondolta, mit mond majd, ha elkezdik heccelni őt Javi-ék.

A gondolat már megfordult a férfi fejében is, de nem igen érdekelte a dolog.

Elindultak a rendőr tömeg felé, mindketten zsebre dugott kézzel gyors léptekkel közelítették meg a gyilkosság helyszínét. Mikor Javi feléjük fordult kissé furcsállta, az egyszerre érkező barátait, de mikor lopva a nyomozónőre nézett jobbnak látta nem megjegyezni a dolgot, így magában évődött, miközben próbált választ találni a saját kérdésére. Végül minden idegszálával az éppen előtte álló idős hölgyre koncentrált, aki rátalált a holtestre.

- Ki az áldozat? – állt meg Beckett a holtest mellett térdelő Lanie mellett. Ahogy végig nézett a szőke, nagymellű nőn, a mellkasán egy hatalmas vérfolttal – ahol Kate szerint behatolt a golyó – és látva a mellette elhelyezett papírt rajta egy golyóval – kezdte érteni a hasonlóságot az előző gyilkossággal. Pontosan így találtak rá Julie Salvatore-ra is. Annyi különbséggel, hogy több vér volt a teste körül, és mint kiderült a golyót, amit akkor mellé tettek a mellkasából vágták ki és ujjlenyomatokat is találtak rajta.

- Gabriella Mayland – válaszolta a boncnok. – Ugyanazokat tudom mondani, mint az előző esetnél. Fojtogatás, nemi erőszak, lőtt seb a mellkasba. A golyót most azonban sebészi pontossággal távolították el a mellkasból, alig látszik, hogy megpiszkálták. Míg az előző gyilkosságnál volt ujjlenyomat, addig itt semmi. Profi munkának látszik. Még a kis papíron is ugyanaz a szöveg áll. A halál időpontja is azokra az órákra esik, mint Julie-nél. Nincs, egy órája, hogy halott.

- De hát – Castle nem találta a hangját, és pontosan olyan értetlen arccal nézte, és hallgatta a boncnokot, mint Beckett. – Marcus Cato mindent beismert, a Julia mellett elhelyezett golyón pedig megtaláltuk az ujjlenyomatát! – tört ki belőle, és értetlenül csóválta a fejét.

- Lehet, hogy újra el kellene beszélnünk Mr. Catóval – sóhajtott Beckett, akinek még az is megfordult a fejében, hogy egy ártatlan embert ítélt 25 év fegyházra. Kezdők hibája! – gondolta és szégyenében elfordult az épp őt nézi íróról. Nem akarta, hogy lássa, milyen érzelmek mennek éppen végbe benne. – Talán túl hamar zártuk le az ügyet, megfontoltabbnak kellett volna lennünk. Lennem!

- Kate – hallotta meg maga mögül Lanie lágy hangját. – A két gyilkosságban csak annyi hasonlóság van, amit látszhatsz is a szemeiddel. Julie-t egészen máshogy intézték el, hanyag munkával, ezt a nőt – mutatott Gabriellára – profin intézték el. Biztos vagyok benne, hogy más ölte meg őt, mit az előző áldozatot.

- Van egy remek elméletem – csillant meg izgatottan az eddig szótlanul őket bámuló író. Javi éppen ekkor ért melléjük, de még nem szólalt meg, hogy beavassa társait az idős hölgytől megtudott információkról. Türelmesen várta, hogy Castle folytassa, hiszen élvezte látni mennyire bosszantja ezzel Beckett nyomozót. Ezekért a pillanatokért nem bánta, hogy nyomozónak állt. Ryan is épp ekkor ért hozzájuk, ő a környéken erre járó embereket kérdezte ki, és most ő is kíváncsian nézett az íróra.

- Remek – húzta el a száját Beckett, de hajtotta a kíváncsiság, mit talált már megint ki az író, ezért feszülten hallgatta az újabb remek elméletet.

- Talán egy könyvben bukkant rá Marcus Cato a gyilkosságra, és valami belül arra ösztökélte, hogy próbálja meg kivitelezni a gyilkosságot, ám de rajta kívül volt egy másik személy is, aki imádta az adott könyvet, és mikor lehozták a TV-ben, milyen brutálisan bánt el Julie Salvatore-val, a férfi dühbe gurult, amiért valaki megelőzte. Talán már évek óta készült a gyilkosságra, és ezért végzet olyan profi munkát. – csapta össze a tenyerét diadalittasan látva az elgondolkodtató tekinteteket. Kate volt az aki először megszólalt.

- Ez mind szép és jó, de nincs rá semmi bizonyítékunk. – mondta, majd megforgatta a szemeit látva a durcás arcát az írónak. – Mellesleg író vagy, nem?! Te ismersz olyan könyvet, amiben hasonló gyilkosságot követtek el? Mert tudod, én is szeretek olvasni, de még egy ilyen regénybe se botlottam. Talán te igen?

- Illúzióromboló – morogta sértődötten a férfi. Ezzel a mondatával válaszolva a nő kérdésére. Nem, valóban nem olvasott olyan könyvet, amiben így bántak el egy nővel, de ő sem olvasott el minden regényt, ami ezen a földön van. – Talán egy nagyon régi kötet. Vagy anno csak pár példányt adtak el belőle.

- Ó igen? – nézett rá dühösen a nő. Egyre jobban bosszantotta a férfi gyerekes viselkedése – amit más esetben imádott, az adott helyzetben csak felbosszantotta. – És két hét alatt előkerül két ember is, aki rendelkezik, ilyen könyvel? Amit állításod szerint csak pár példányban adtak el… Milyen különös.

- Ezt csak egy elmélet volt – válaszolta ugyancsak indulatosan Castle. Nem értette miért kell így reagálnia a nőnek. Csak felvetett egy ártatlan ötletet, aminek igenis lehet valóság alapja.

Esposito, Ryan és Lanie ide-oda kapkodták köztük a fejüket, és egyikük sem mert közbe szólni, hiszen látták előre hogy a két ember egy heves vita elején tartanak.

- Pontosan! Csak egy elmélet!

- Srácok! Érdekel, mit tudtam meg, vagy tovább vitatkoztok? – nézett jelentőségteljesen, arcán egy kaján vigyorral Javi a vitatkozó társaira, akik időközben elég közel kerültek egymáshoz. Már egy méter sem választotta el őket. Mindketten Javira pillantottak, majd vissza egymásra. Kate megütközve dermedt meg. Olyan közel volt hozzá az író, hogy érezte a belőle áradó férfias illatot, és heves vitájuk ellenére kedve lett volna most azonnal megcsókolni a férfit. Castle is hasonlóra gondolt.